2016. február 29., hétfő

Úgy néz ki, Hosszú Katinka két szék között a pad alá esett

Hétfőn 14 órakor sajtótájékoztatót tartott a Magyar Olimpiai Bizottság és a Túró Rudit forgalmazó FrieslandCampina Hungária Zrt. A MOB elnöke, Borkai Zsolt és a cég ügyvezetője, Szautner Péter bejelentette, a magyar sport történetében egyedülálló kampányt indítanak.
Olimpikonok, legendák és a jövő nagy bajnokainak fotóival ellátott kártyákat készítenek, amelyeket a termékekbe csomagolnak. A legendák, aktív olimpikonjaink és reménységeink ingyen vállalták, hogy részt vesznek a kampányban, amelyben huszonnégymillió, sportolók fotóival ellátott termék kerül az üzletek polcaira. Ezzel is hónapokon keresztül népszerűsítik a magyar sportot és az olimpiai eszmét. Nem utolsósorban pedig ismertté teszik a magyar egyéni sportolók arcát és eredményeit a szurkolók előtt.
Hasonló kezdeményezés ismerős lehet sokaknak, hiszen minden Bajnokok Ligája szezon, valamint világbajnokság és Európa-bajnokság előtt lehet vásárolni ilyen kártyákat, amelyeken a tornán részt vevő futballisták szerepelnek. A hamarosan induló kampányban több mint 200 sportoló veszt részt, többek között olyan nagyágyúk, mint Kovács Katalin ésCseh László.
Hosszú Katinka nem vesz részt az akcióban. Pedig Rióban ő a legesélyesebb az aranyra. Így kicsit olyan ez, mint egy szépen megfestett i betű pont nélkül.
A 24.hu érdeklődésére Siklós Erik, a MOB marketing és kommunikációs igazgatója elmondta, ketté kell választani a kampányt és Katinka kapcsolatát a Túró Rudival.
Jelen állás szerint úgy néz ki, Katinka két szék között a pad alá esett. Hiába a Pöttyös és MOB tényleg zseniális ötlete, mivel ő a MOB és a magyar sportolók érdekeit össze akarta mosni az egyéni érdekeivel, ezért lényegét tekintve cserben hagyta azokat a sportszertő magyar gyerekeket, szurkolókat, akik az ő képét is örömmel gyűjtötték volna albumukba.

2016. február 22., hétfő

Padlóra került az egykori milliárdos magyar borász, elárverezik birtokát

Tartozásai miatt bírósági végrehajtók elárverezik Szeremley Huba borász házát, amelyben családjával él, ráadásul szomszédos szőlőit is dobra verik – értesült a Blikk. A napilap keddi számában megjelent cikk szerint az a 25 millió forintos hitel, amely miatt a Raiffeisen Bank végrehajtást kért a neves borász-üzletember ingatlanjaira, régebben zsebpénz volt Szeremleynek. Az üzletember vagyonát három-négy éve még 19 milliárd forintra becsülték.
A lap szerint az egykor a leggazdagabb 30 magyra listájára is felkerült Szeremleynek a jelzálog mellett adóhátraléka is van, illetve magánszemélyek is több millió forintot keresnek rajta. A borász mindössze annyit árult el a Blikk kérdéseire, hogy  svájci frank alapú hitele volt, megugrottak a törlesztők, egyéb ügyei sem sikerültek, így most árverezik a házát.
Szeremley a cikk szerin sokat bukhatott a Quaestor brókercég bedőlésekor tavaly márciusban. Tavaly szeptemberben pedig azzal gyanúsította a rendőrség, hogy egy társával több tízmillió forintot csalt ki a Quaestor-botrány áldozataitól azt ígérve nekik, hogy segítenek visszaszerezni a pénzüket. A borász később mondta: ő is a Quaestor-károsultak vámszedőinek áldozatává vált.

2016. február 16., kedd

Nem tudnak Gesztesi Károly érkezéséről az izraeli színházban

Izraelbe költözhet Gesztesi Károly– reppent fel a hír még év elején, amikor is a színész azt nyilatkozta, egy izraeli 60 előadásból álló szuperprodukció  vezetőjének kérték fel az ottani nemzeti színházban. Gesztesi akkor azt is mondta, kollégáját, Száraz Dénest is magával vinné, aki viszont azt nyilatkozta, nem is hallott a tervről.
Utóbb pedig Gesztesi már azt állította, csak viccelődött, esze ágában sincs költözni, de most tovább növelte a káoszt; a napokban fiaival Izraelbe utazott.
Bors azonban megkereste az izraeli nemzeti színházat, a Habimát, és kérdésükre a sajtóosztály azt válaszolta, hogy a teátrumban senki nem tud a leendő együttmű­ködésről a magyar színésszel. Hozzátették azt is, hogy a Habima intendánsa jelenleg Ruth Tonn.

2016. február 10., szerda

Pély Barna: ​Az egész élet egy verseny

Miért döntöttél úgy, hogy a 15 éves United helyett egy másik formációval állsz színpadra?
A B the First 2011-ben alakult, és nagyon büszke vagyok az októberben megjelent harmadik nagylemezünkre, és szerettem volna, hogyha ezt a zenei oldalamat is megismeri a közönség.
Hogyan jött a B the First ötlete?
Mindig szerettem a blues alapú rockzenét, rengeteg olyan dal és szövegötletem volt, amit szerettem volna megvalósítani. Ezt gyerekkorom óta éreztem, és ennek az iránynak a játszótere lett a B the First.
Mennyire izgulsz a középdöntő miatt?
Szerintem az emberben mindig van egy egészséges drukk. A fiúkat és engem is inspirál ez az érzés.
Mekkora esélyetek van arra, hogy eljussatok az Eurovíziós Dalfesztiválra?
Szerintem a szempontok nagyon szubjektívek, és nem érzem feladatomnak, hogy ezt eldöntsem. Ha mégis jóslatokba bocsátkoznék, akkor a dal stílusát emelném ki a többi versenydal közül. Ez egy klasszikus rhythm blues alapú dal, és a mezőnyben ez az egyetlen.
A dalon vagy az előadáson eszközöltök-e valamilyen változtatást a következő fellépésre?
Igen, de nagyon minimálisat. A ruhában és talán a fényekben kicsit más lesz, de alapvetően a koncepció, a rendezés, és a képi megvalósítás is nagyon tetszik nekünk.
Hogyan viseled, hogy a korábbi zsűri szerep után most te kerültél versenyszituációba szavazatokkal és értékeléssel?
Az egész élet egy verseny, úgyhogy egyáltalán nem zavar ez a helyzet. Igazából mindenki megítél másokat, ezért az, hogy épp melyik oldalon állsz, az technikai kérdés. Én most szívesen megversenyeztetem a dalomat, mert büszke vagyok rá. Ez egy olyan műsor, amiben megmutathatom azt, amit éppen alkottam, a többi a zsűrin és a közönségen múlik.
A Dal mellett mennyi időd jut minden másra?
Most A Dal 2016-ra koncentrálok leginkább, de ott van mellette a tanítás, az új lemezkészítés, és a koncertek is. Szóval igyekszem jól beosztani az időmet. A kikapcsolódásra kevés időm jut, egy-egy film vagy koncert erejéig tart, de ez épp elég, mert a saját életemben való fejlődés a legfontosabb számomra.